Rólam

2017. január 17., kedd

Dunakanyar, Visegrádi-hegység - Magyarország



 
A Dunakanyar a Duna Esztergom és Budapest közötti szakasza. Ezen a részen a Duna a Börzsöny és a Visegrádi-hegység között folyik, és folyásiránya megváltozik: nyugat-keletiről észak-délire. A Dunakanyar szerepel a világörökségi várományosi listán a visegrádi középkori királyi központ és az esztergomi középkori vár helyszíneivel együtt.

2006 óta a Dunakanyar védőszentje Szent Hedvig, lengyel királynő.
(Vác, Fehérek temploma, Szent Hedvig szobra, alatta a csobogó a Dunát jelképezi.)


Ezen a napon a Duna jobb partján jártunk.

A Dunakanyar Magyarország egyik legfontosabb turisztikai körzete; művészettörténeti és történelmi emlékekben az ország egyik leggazdagabb vidéke. A barokkot Budapest, Szentendre és Vác képviseli, a reneszánszot Visegrád, Esztergom pedig a magyar román kort.

Budapestről Esztergom felé menet átvágtunk a Visegrádi-hegységen, Szentendrénél Pilisszentlászló felé vettük az irányt.

Pilisszentlászló a Visegrádi-hegység legmagasabban fekvő települése (kb. 360 m). A község minden oldalról hegyekkel van körülvéve. Valószínűleg nagyon régen lakott település, az Árpád-ház idejétől királyaink vadászni jártak a közeli erdőkbe. 1291-ben III. Endre király vadászházat épített a jelenlegi templomdombon, majd a pálosoknak ajándékozta, akik kolostorrá építették át. Gentilis bíboros, pápai követ itt kötött egyezséget 1308-ban Csák Mátéval, hogy ismerje el Károly Róbertet magyar királyként. Nagy Lajos és Mátyás király is gyakran időzött a kolostorban, ami a török hódoltság alatt elpusztult. A török kiűzése után a mai Szlovákia területéről érkező pálosok és telepesek építették újjá a falut. Ekkor kapta a település a Szentlászló nevet.

Régen esett már ilyen sok hó, mint ezen a télen, és régen volt olyan hideg, hogy az huzamosabb ideig meg is maradhasson. Úgyhogy nagyon élveztük az utat a havas úton.










A 11-es útra Dömös előtt kanyarodtunk rá újra, majd Dömösnél a Duna-parton álltunk meg. Dömös Visegrádtól nyugatra található. I. Béla királyra itt szakadt rá 1063-ban a trón mennyezete, valószínűleg egy merénylet következtében. 1100 körül Álmos herceg, Könyves Kálmán testvére egy román kori prépostságot létesített itt. Könyves Kálmán pedig itt vakíttatta meg Álmost fiával Bélával, mert a trón a saját fiának szánta.

A Duna partján a víz még mindig jó mélyen be volt fagyva, és beljebb úszkáltak még jégtáblák is. És néhány kacsa is.











Folytattuk utunkat Esztergomba. Esztergom helyén megerősített római város állt Salva Mansio néven. Nagy Károly a 8. században „Osterringun”-nak (keleti gyűrű) nevezte, a korábbi avar gyűrűsáncokról. A középkori elnevezés Strigonium is ebből alakult ki.
Itt született I. István és 1000-ben itt koronázták királlyá. Az Árpád-kor első századaiban az ország fővárosa volt. Esztergom a mai napig a magyar katolicizmus egyházi székhelye, itt található az ország legnagyobb temploma: a bazilika.


 



Visszafelé egy pici szakaszt leszámítva végig a 11-es úton jöttünk. Az a pici szakasz pedig Visegrádon a Balassa Gyula Panoráma út volt.
Visegrád a Dunakanyar legfestőibb települése. Keskeny teraszlépcsők felett meredek sziklafalakkal emelkedik magasba Várhegy jellegzetes andezit láva tömege.




Innen aztán végig a Duna partján, a 11-es úton jöttünk vissza Budapestre.

 
 
LINKEK:


Pilisszentlászló MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Pilisszentl%C3%A1szl%C3%B3

 

(A bejegyzésben szereplő képek egy része Laurent-é.)


2017. január 16., hétfő

Jégzajlás a Dunán - Budapest, Magyarország



 
A Duna jegéhez fűződik az a legenda, mely szerint 1458. január 24-én itt választották királynak Hunyadi Mátyást. A királyválasztás a történelemtudósok szerint azonban nem itt történt. Való igaz viszont, hogy a tömegek a Duna jegén ünnepelték az új királyt.
 
1963 telén, 54 éve volt a legutóbbi olyan alkalom, amikor a Duna teljes szélességében befagyott, annyira, hogy embereket is elbírjon.
 
Január elején tartósan olyan hideg volt, hogy a szokatlanul erős fagy hatására nem csak a tavak felszíne fagyott be, hanem folyóinkon is egyre nagyobb jégtáblák jelentek meg.
 
Minden évben van 2-3 hét, amikor a Dunán több-kevesebb jégtábla jelzi, hogy tél van. De ez az idei különleges, mert ennyire sok jégtáblát már évek óta nem lehetett látni.
 
Nekünk január közepén sikerült kimennünk a Dunához, eddigre sajnos már nem volt teljesen tele jégtáblákkal a folyó felszíne, de azért így is látványos volt.
 
 








 
 
VIDEO!!!
 
 
(A bejegyzésben szereplő képek és video Laurent-é.)
 
 
 

2017. január 14., szombat

A Szabadság-szobornál (Szerző: Tomor Anita)




2017. január. Blogom első vendégírója Tomor Anita, aki regényeket és mesekönyveket ír, és foglalkoztató füzeteket készít gyerekeknek. Feleség, két gyermek édesanyja és mindemellett még HR-es is. Rengeteg minden érdekli, többek között imád utazni, és a gyerekeivel őrültködni. Anita weboldalán személyes utazási élményei mellett megannyi ajánlót, érdekességet és motiváló írást is találhattok. Ha inspirálódni szeretnétek, hogy hogyan is lehet két gyerkőccel akár a „világ végére” is elutazni, lessetek be hozzá, és válogassatok színvonalas beszámolói között!



A Szabadság-szobornál

Szeretem New York minden arcát, azt, amikor hideg van, és esik a hó, azt, amikor hétágra süt a nap és olyan kék az ég, mint sehol máshol a földön a felhőkarcolók fölött. Olyankor nem kell a képekhez Photoshop, sem filter. Elég egy kattintás és ott a tökéletes fotó. Szeretem az esőt is, főleg, ha csendes, hangtalan, és nem kíséri szél. Ilyen idő volt azon a decemberi napon, amikor felkelve úgy döntöttünk, irány a Szabadság-szobor. Zuhogott. Nem kicsit. Nagyon. De így is megérte kihajózni a Liberty Islandre.

 
Ha kapásból mondanom kellene valamit New Yorkról, akkor a következőket sorolnám fel: M&M-s bolt és tömeg, minden sarkon hot dogot áruló bodegások, irtó finom pizza, olyan, amelyet már régóta hiányolok Budapesten, mindennap más időjárás és Starbucks húsz méterenként.  New Yorkot látva még a hollywoodi filmeket is másképp nézi az ember. Tegnap újra megnéztem az Ördög Prádát visel című filmet. Amellett, hogy Meryl Streep szenzációs benne, padlót fogtam a Starbucks jelenlététől. New Yorkban mindenki, de tényleg mindenki Starbucks-os jegeskávéval és teával a kezében mászkál. Esőben, télen, fagyban, napütésben.

A szállásunk Manhattanben, a Fifth Avenue és a Central Park közelében volt, közel az 57 St nevű metró megállóhoz. Szinte mindennap tömegközlekedtünk. Aki járt már New Yorkban, az tudja, hogy taxit is találni minden sarkon, de rettenetes nagy a forgalom. Dugó dugó hátán alakul, és ha egyszer valaki oda beragad, akkor értékes időt veszít. Metróval el lehet jutni New Yorkban szinte bárhová. Bár őszintén szólva, ha a párom nem lett volna velem, valószínűleg nem állok neki metrózni, mert még nyolc nap után sem volt tiszta nekem, hogy mi merre van, és ki miért éppen arra a metróra száll fel, amelyre felszáll. (Megjegyzem, én minden városban eltévedek a metrón!)

Előzőleg nem gondoltam volna, de gyalog is viszonylag jól bejárható Manhattan. A térképen és a filmekben sokkal nagyobbnak tűnik, mint amilyen valójában. A Central Parktól a Times Square negyed óra-húsz perces sétával lazán elérhető. Persze, ha távolabb, mondjuk Brooklynba tart valaki, gyorsabb a metró.

Manhattan
 
Reggel, amikor elindultunk még sütött a nap, nem gondoltuk volna, hogy húsz perccel később, amikor feljövőnk a metró alagúthálózatából, szakadó eső fogad minket. Sajnos ez történt, de sebaj, így sem hátráltunk meg, eltökélt szándékunk volt kihajózni a Szabadság-szoborhoz, a Liberty Islandre.

 
A kompok, azaz a Ferryk a Battery Park déli részéről indulnak. Érdemes reggel jó korán érkezni, ha meg akarjuk előzni a kígyózó sorokat a jegypénztárnál, utána a Security ellenőrzésnél, majd a kompra várakozásnál. Mi reggel kilenckor már ott voltunk. Azt hittük az eső visszariasztja az embereket és mi leszünk az egyetlenek, a legelvetemültebbek, akik két gyerekkel esőben is látni akarják a Szabadság-szobrot. Hát tévedtünk.

Az első dolog, amivel szembesültünk a metróból felmasírozva a lépcsőn, hogy mennyire rámenős, és olykor pofátlan módon próbálják meg becserkészni az ártatlan, helyismerettel nem rendelkező turistákat a tömegben lézengő árusok. 12 dollár helyett 36 dollárért kínálgatják a hajójukat, még azt sem szégyellik közölni, hogy igazából nem járnak a kompok és esőben csak velük lehet kihajózni a Szabadság-szoborhoz. Ha valaki nem figyel, könnyen bepalizhatják.

Kicsit sétálni kell, de a kikötőben könnyen megtalálhatóak a hivatalos jegypénztárak. A kompjegy egyúttal belépő is az Ellis és a Liberty Islandre, tehát külön pénzt nem kell fizetni a szigetek látogatásáért. A kompok mindkét szigetre elviszik a látogatókat, bátran meg lehet nézni a Liberty Islandet és utána továbbhajózni az Ellis Islandre.

A jegyvásárlás után követezik a Security Check, ahol csakúgy mint a reptéren rendkívül szigorú biztonsági ellenőrzés zajlik. Le kell venni a kabátot, a sapkát, a sálat, a cipőt, és a táskákat is átvizsgálják, ami tekintettel a 2001. szeptember 11-én történt World Trade Center elleni merényletekre, nem is csoda és őszintén szólva biztonsággal töltött el minket.

A kompon sokan vannak, és alig van ülőhely. Állva pedig nem igazán akad kapaszkodási lehetőség, ez nagyobb hullámzáskor lehet egy picit kellemetlen. Körülbelül negyed óra alatt át is visznek a túlpartra, ahol van fél óra a visszaindulásig. Ha valaki tovább óhajt maradni, arra is van lehetőség, de akkor annak fél óránkénti indulási idővel és kígyózó sorokkal kell számolnia.

A hideg, bepárásodott ablakokon alig láttunk ki, de valahogy ez sem zavart minket. A gyerekek is hasonló lelkesedéssel bámultak kifelé az ablakon. Alig vártuk, hogy megpillantsuk közelről a Szabadság-szobrot, melyet egyébként a franciák adományoztak az amerikaiaknak a 19. században. Fréderic-Auguste Bartholdi  francia szobrászművész alkotása, mely azóta az egész világon a szabadság jelképévé vált. A szobor monumentális méretei figyelemreméltóak: 354 lépcső vezet fel a bejárattól a koronáig és a szobor a földtől a fáklyáig 93 méter magas. Egykor egészen a koronáig fel lehetett menni, de a 2001-es terrortámadás után lezárták ezt a részt. Ma már csak az alsó rész látogatható. A szobor kívülről körbejárható, bár nem lehet egészen a talapzatig odamenni, fémkerítés szegélyezi körben. Egy-egy sirály látogatása a fényképezkedők között mindig nagy esemény, mi is nagyon megörültünk a váratlan vendégeknek.

 



 
A visszaúton lehetőség lett volna kiszállni az Ellis Islanden, de mivel hideg is volt, esett is az eső és gyerekekkel is voltunk, ezért mi kihagytuk ezt az élményt. Kívülről azért lefotóztuk az épületet, ahonnan egyébként a legtöbb amerikai a származását eredezteti. Ez a sziget szolgált ugyanis az ország bevándorlási központjának 1892-től 1954-ig. Közel 12 millió ember vándorolhatott be ezen az épületen keresztül Amerikába.

Ellis Island


A 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyv és az 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról alapján a fenti tartalom a vendégíró tulajdona, és a benne szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett!



A következő vendégíró februárban Kavics lesz. Mottója egy Müller Péter idézet: „Vágyaid olyanok, mint egy felbukkanó madárraj a házad felett. Elsuhannak. De ha fészket vernek az ereszed alatt, ott élnek, s ezért már te felelsz. Befogadtad őket!”



Luxushotel és kígyó a házban – couchsurfing történtek a nagyvilágból




Az eredeti cikk itt jelent meg: http://utazasmuveszete.hu/2017/01/leg-es-couchsurfing-tortentek-nagyvilagbol/



Luxushotel és kígyó a házban – couchsurfing történtek a nagyvilágból



Szinte minden világutazónak van egy jó kis couchsurfös története, hiszen ez az egyik legjobb módja annak, hogy utazás során ingyen szállásod legyen, közben megismerkedj a helyiekkel és új barátságokat köss a világ bármely pontján. Ráadásul viszonozhatjuk befogadóink kedvességét, esetleg meghívhatunk más utazókat is otthonunkba, hogy így mutassuk meg nekik saját hazánkat és kultúránkat, ezzel is tovább víve a couchsurfing szellemét.
Az biztos, hogy igazi kalandok és izgalmak várnak ránk, ha beköltözünk egy idegenhez. A következő cikkben olyan történeteket olvashattok, amelyek először ugrottak be utazós bloggereknek a couchsurfing kifejezés hallatán.

Mexikó – Közös luxuslakosztály egy idegennel

Ildikó, a bootnroads bloggerének története

Amikor májusban világgá mentünk párommal, nem terveztünk hotelekre költeni, főleg nem luxushotelekre. Hogyan kerültünk mégis a cancun-i Ritz – Carlton egyik óceánra néző lakosztályába? Vagy a San Francisco-i Donatello-ba? Vagy a kevésbé luxus, de annál kényelmesebb Best Western egyik Los Angeles-i szállodájába?
A válasz egyszerű : COUCHSURFING
Amikor az első hoteles host-unk meghívott, hogy töltsük vele a napot, és ha szeretnénk, akkor szívesen megosztja velünk a lakosztályát, akkor őszintén megvallva, kissé vonakodtunk.
Viszont mivel ketten voltunk a párommal, így nem láttuk akadályát annak, hogy felmérjük a terepet, és ha valami nem stimmel, akkor lelépünk. Amikor megérkeztünk a Cancun-i Ritz- Carlton lobbijába, a recepciós majdnem szörnyethalt a látványunktól. Valószínű nem mindennapi eset, hogy két átizzadt backpacker vágtat be hozzájuk, az egyik vendégük után érdeklődve. Mivel a kétely végig az útitársunk volt, akkor sem voltam teljesen meggyőződve, hogy jó ötlet volt odamenni, de hát a puding próbája az evés…
Szóltunk a recepciósnak, hogy kit keresünk, és néhány perc múlva meg is érkezett házigazdánk, aki majd a lakosztályba vezetett, mielőtt együtt elindultunk felfedezni a Cancun-i tengerpartot.
Annyira hihetetlennek tűnt (és még mindig), hogy folyton az járt az eszembe, hogy mikor ébredünk fél vesével. Természetesen nem is történt velünk semmi baj, csupán megismertünk egy nagyon kedves és nyitott kolorádói fiút, aki csak társaságra vágyott, akivel megoszthatja a mexikói kalandjait. Végül 2 napot és 2 éjszakát töltöttünk vele, és később újra találkoztunk Los Angeles-ben, meg a mai napig heti szinten tartjuk a kapcsolatot vele. Ez a történet után többé már nem vonakodtunk, ha egy CS-s házigazda a hotelszobáját szerette volna megosztani.
Cancun luxus hotel terasz
Csodás reggel Cancunban. Kép by bootsandroads

 

Izrael – Kulcs a postaládában

Judit a Judit Travels bloggerének története

Két éve történt, hogy már megvolt a repjegyem Izraelbe, három nap volt még vissza a nagy utazásig. Kiderült, hogy az akkori barátom nem gondolta annyira komolyan a dolgot, és nem szeretett volna elszállásolni Tel Avivban, úgyhogy elkezdtem eszeveszetten keresgélni a CouchSurfingen valami megoldásért. Posztoltam a Vészhelyzetes csoportba, és kaptam pár üzenetet. Köztük Aylintól is, aki azt mondta, hogy ugyan nem lesz otthon mikor érkeznék, mert New Yorkba kell mennie üzleti útra, de otthagyja a kulcsot nekem a postaládájában és maradhatok 4 napig, ha gondolom.
Ilyenről még sosem hallottam, de valamilyen oknál fogva őt “választottam”. Megvolt a repülés, megérkeztem, és tényleg ott volt a kulcs elrejtve a lakáshoz. Eléldegéltem ott 3-4 napig, amíg maga Aylin megérkezett. Kiderült, hogy rettentő jófej srác, és sok időt töltöttünk együtt a 3 hónap alatt amíg Izraelben éltem, sokat segített nekem. Szóval, én nem csak egy kanapéra, de egy nagyon jó barátra is találtam CouchSurfingen.
Máig nem értem, hogy adhatta oda egy idegennek a lakását pár napra, de nagyom hálás vagyok neki.”
Tel Aviv tengerpart
Tel Aviv – Kép by Judit

 

Magyarország – Szex a kanapén

Berni a Mindenütjóóó bloggerének töténete

Az egyik legkellemetlenebb élményem egy lengyel párral történt, akik egy utazásra álltak össze, ugyanis Horvátországba mentek az új évre. Korábban nem ismerték egymást, a lány egy hirdetésre jelentkezett. Én voltam az útjuk első állomása. Úgy volt, hogy csak egy éjszakát maradnak nálam, de aztán kettő lett belőle. A második éjszakára elég jól sikerült “összemelegedniük”. Az én kanapém a nappaliban van, ott aludtak ők. Ha a fürdőszobába szeretnék menni, át kell mennem a nappalin. Második éjszaka felébredtem, hogy ki kéne mennem a wc-re. Még jó, hogy nem vagyok az az ágyból kipattanós típus, mert basszus mit hallok?! Hogy ezek ketten, ott a kanapén… nem kell részleteznem ugye? És én közben majd bepisiltem…

 

Franciaország – Éjszaka a csendőrségen

Elvira a Vargabetűk bloggerének története

Egy franciaországi couchsurfing során barátokkal érkeztem egy szimpatikus host lakásába, ami egy kerítéssel körülvett lakóparkszerűségben volt. Emeletes házak egymás mellett – nem figyeltünk fel semmi különösre, csak akkor, amikor a szállásadónk a lelkünkre kötötte, hogy ne kóricáljunk a lakópark hátsó részénél. Kiderült, hogy fegyvereket tároltak abban a szegletben – a lakóparkszerűség ugyanis a francia gendarmerie, vagyis csendőrség (a francia katonasághoz tartozó rendfenntartó szerv) ingatlana volt, a szállásadónk pedig egy valódi gendarme. Meglepődtem ezen a kinyilatkoztatáson, mert nem keltette katona benyomását, pontosabban nem fért össze az én gendarme-sztereotípiáimmal – igaz, keménykötésű volt, de a beszélgetéseink alapján egy a társadalmi egyenlőtlenségekre és a környezeti problémákra érzékeny embert ismertem meg a személyében. A gendarme nemcsak szállásadó volt, de gáláns vendéglátó is, meghívott vacsorára, reggelire, és közben mesélt a világ különböző országaiba tett kiküldetéseiről (a „mission”-ökről) – nem részletezte őket nagyon, gondolom, hivatali titoktartás alá esnek –, és még a politikailag korrekt harc mibenlétébe is beavatott (ennek lényege, hogy az ellenfelet minimális sérülés okozásával szabad ártalmatlanítani, pl. a kart úgy kicsavarni, hogy a delikvens ne mozdulhasson, de ne kelljen utána sínbe tenni, továbbá ököllel nem ütünk, csak tenyérrel csapunk, stb.). Három napig vendégeskedtünk nála, és azóta ha Rejtő Jenő-regényt olvasok, valahogy mindig olyannak képzelem a karaktereket, a keménykötésű, de a szívük mélyén humánus figurákat, mint amilyen a gendarme volt.
Franciaország
Közös sörözések helyszíne Franciaországban. Kép by Elvira

Irán és Omán – Mintha családtag lennél

Viki az Always bring a towel bloggerének története

Amikor Iránba készültünk többen javasolták, hogy próbáljuk ki a couchsurfinget. Mivel nem volt veszteni valónk úgy gondoltuk megér egy próbát. Akkor még mit sem sejtettünk ennek sikeréről, de Iránban tényleg nagyon kíváncsiak a külföldiekre. Miután megosztottuk nyilvánosan az útitervünket írnunk sem kellett senkinek. Maguktól jelentkeztek a jövendőbeli szállásadóink. Nem hittünk a szemünknek.
Szállásadóink, Vahid és családja, Teheránban csupa szív szeretni való emberek, akik VIP vendégként kezeltek minket az első perctől kezdve és befogadtak a családjukba. Vahid minden szabadidejét a mi szórakoztatásunkkal töltötte és velünk turistáskodott a városban. Egyik nap „becsempészett” minket irániaknak szóló ingyenjeggyel egy amúgy elég drága múzeumba! A tesója kocsival elvitt minket kirándulni egy közeli hegyre. Apukájával elmentünk az esti imára a mecsetbe. Isteni finom reggeliket és vacsorákat kaptunk az anyukájától és sok-sok szeretetet. Sokkal jobb volt mint bármelyik szálloda.
Remélhetőleg hamarosan mi is viszonozhatjuk a kedvességüket, mivel Vahid tavasszal Magyarországra látogat! ☺
Iránon felbuzdulva elhatároztuk, hogy a couchsurfinget Ománban is megpróbáljuk. Sikerült is találni egy nagyon szimpatikus 52 éves rendőrt. Az ő háza  és vendégszeretete a legvadabb álmainkat is felülmúlta. 5 csillagos ellátásban volt részünk. Valójában alig akartuk elhinni, hogy ez velünk történik. Ahmednek csodálatos háza volt, amit teljes mértékben megosztott velünk. Dugig pakolta a hűtőt minden finomsággal és még a kocsiját is kölcsönadta, amíg béreltünk magunknak sajátot. Segített ügyes-bajos dolgainkat intézni. Körülbelül olyan volt, mintha a gyereki lennénk.
A világ másik táján is volt jó történetünk amikor Új-Zélandon süllyedő hajón couchsurföltünk.
viki-1-of-1
Luxus “kanapé”. Kép by Viki

 

Norvégia – Hárman a kanapén

Rebeka a Wandering lightly bloggerének története

Eddig kétszer couchsurfingeltem, egyszer Norvégiában, egyszer meg egy perverz angol pasasnál, de az inkább albérlet volt, így az annyira nem számít. Ahhoz, hogy egyedül vállalkozzak erre a kalandra, még mindig nem vagyok elég bátor, úgyhogy Norvégiába is a barátaimmal mentem. Igazából nem volt semmi zavarba ejtő, vicces vagy különösebben érdekes, viszont rohadt kényelmetlen volt. Hárman mentünk, két lány és egy fiú, és ez nagyban megnehezítette a szálláskeresést. Végül úgy döntöttünk, hogy kettéválunk, és a csapat férfi tagját magára hagytuk pár diákkal, akik szeméten éltek. Na jó, igazából csak az áruházakból kiselejtezett ételeket kukázták ki, ami ott állítólag normális, de ez valamiért kicsit megrázta az útitársunkat.  Talán ezért is döntött úgy, hogy a következő éjszakát velünk tölti, aminek következtében hárman nyomorogtunk egy amúgy is kényelmetlen kanapén. Tovább rontott a helyzeten, hogy nem volt függöny, a nap meg már hajnali egykor felkelt. Próbáltam volna letakarni a szemem valamivel, de hideg is volt, úgyhogy minden ruhadarabom a melegedést szolgálta, a takaró meg nem volt elég nagy. Mivel Norvégia nagyon drága, és mi nem akartunk sokat költeni, a táplálékbevitelem sem volt megfelelő. Nekem napi minimum ötszöri étkezésre van szükségem az életben maradáshoz, úgyhogy ez sem segített abban, hogy Norvégiára visszagondolva a rosszullét és a kialvatlanság jut eszembe. Mindenesetre legközelebb jobban felkészülök.

 

Nepál – Kígyó a házban

Yeti a Female Yeti bloggerének története

A világ körüli utamat Nepálban kezdtem majdnem másfél éve. Miután visszajöttem egy kemény túráról, a Manaslu körútról, Pokharába vitt az utam ahol gondoltam életemben először kipróbálom milyen is Nepálban couchsurfölni. Egy sráctól kaptam választ, hogy majd vegyem fel a kulcsot a boltban ami az övé volt. Így is tettem. Elmentem a boltba és rákérdeztem mikor is megy majd haza. Mondta, hogy nem megy ma este haza. Az egész ház üres volt. Másnap ismét rákérdeztem mikor jön haza. A válasz ugyanaz volt: ma nem megy haza. Úgyhogy ismét egy éjszaka egyedül a házban. Majd aznap délután jött egy francia srác, aki egy hete couchsurfölt itt, és most visszajött pár napra. Ő mondta, hogy a tulaj még nem mer visszaköltözni, mert állítólag egy kígyót látott a házban. Viszont addig is elfogadott néhány couchsurf kérelmet,  ugyanis, ha a vendégek közül nem hal meg senki, akkor valószínűleg ő is visszaköltözhet. Ezek után már csak egy napot maradtam és természetesen benéztem a kanapé alá mielőtt aludni mentem.
pokhara tó csónakok
Pokharai tó

 

Happy End sztori

Berni másfél éve couchsurfön keresztül ismerte meg párját akivel a mai napig boldogságban él és megannyi kalandot osztanak meg utazásaik során.