2016. november 23., szerda

Én írtam




Úgy döntöttem, hogy létrehozok egy új kategóriát a blogomon belül, az olyan cikkeknek, amiket szintén én írtam, de vendégíróként, azaz az eredetijük másvalahol jelent meg.

Ennek az új kategória létrehozásának azért érzem szükségét, mert voltak korábbi írásaim, amik más weboldalakon megjelentek, majd ezek a weboldalak "eltűntek", és már tárolt változat formában sem elérhetők. Az én nagy bánatomra, mert nagyon sok munka volt bennük, és ez mind kárba veszett. Tehát ezt megelőzendő, minden olyan cikket, amit szintén én írtam de vendégíróként, azt az eredeti linkjével együtt felteszem ide is. Ezak mind az Én írtam címszó alatt lesznek elérhetők.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!