2015. november 28., szombat

Adventi vásár - Bolzano, Olaszország




Elérkezett Advent, és ebben az időszakban világszerte egymás után nyílnak a karácsonyi vásárok.


Karácsonyi vásárok


A hagyomány a középkorig nyúlik vissza, amikor a legnagyobb vásárokat általában a napfordulók előtti periódusban tartották és a téli pont egybeesett az Advent időszakával.
Az első nyomok a XIV. századi Németországba és Elzászba vezetnek, ekkor még a Szent Miklós Vásárának nevezték, viszont csupán 1434-ből származik az a dokumentum, amely említést tesz egy úgynevezett Striezelmarkt-ról (a „Striezelek” (német édesség) vásáráról), amit Drezdában tartottak a Karácsonyt megelőző hétfői napon.
Később a protestáns reformáció idején a vásárt átkeresztelték Christkindlmarkt-ra, vagyis a Gyermek Jézus vásárára.
A legrégebbi vásárok a Strasbourgi (1570-től) és a Nürnbergi (1628-tól).
Érdekes módon a többi európai országban a karácsonyi vásárok csak a XX. század vége felé kezdtek széles körben elterjedni.

Olaszországban természetesen az osztrák-német hagyományokhoz történelmileg legközelebb álló északi régió, a Süd-Tirol / Trentino-Alto Adige területen vetette meg a lábát; legelőször 1990-ben Bolzanóban rendezték meg az ország legrégebbi és a mai napig legjelentősebb, LEGNAGYOBB karácsonyi vásárát.


Bolzano


Bolzano történetét az i.e. I. századra vezethetjük vissza, a római légiók ekkortájt alapítottak ezen a helyen egy helyőrséget, hogy ezzel is megkönnyítsék haderejük észak felé áramló mozgását. A város több mint 800 éves múltra tekint vissza és a századok során, fontos kereskedelmi csomóponttá nőtte ki magát, az Alpok északi és déli részén elterülő országok között. Ezen kívül összekötő kapocs volt az Augsburg-i és a Velence-i kereskedők számára is, éppen ezért sem meglepő, hogy különféle kultúrák, tradíciók találkoztak és ötvöződtek itt egymással.
A kereskedők már a középkorban is a város történelmi központjában, az árkádsorok (Lauben) alatt árulták a portékáikat, és az üzletek nagy részét a mai napig ezen a helyen találjuk.
Földrajzi elhelyezkedése miatt az egész terület meglehetősen mozgalmas, zűrzavaros történelmet tudhat a háta mögött, miután 1815-től 1919-ig az osztrák Tirol tartomány déli részeként az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott, az I. világháborút lezáró, saint-germaini békeszerződés értelmében Olaszországhoz csatolták.


Piazza Walther


Az óváros épületei a gótika stílusjegyeit viselik magukon, a legkiemelkedőbb műalkotások a Piazza Walther környékén helyezkednek el, nem véletlenül szokták Bolzano szalonjaként is emlegetni, a Walther von der Vogelweide-ről (1168 körül-1228 körül), a középkori német világi líra (Minnesang) legjelentősebb képviselőjéről elnevezett teret.





Duomo di Santa Maria Assunta


A Piazza Walther délnyugati részén helyezkedik el Bolzano Dómja, a Santa Maria Assunta katedrális, mely a város jelképe. A román és gótikus művészet igazi ékköve, melyet a XI. században kezdenek építeni. Különlegességét a két eltérő kultúra, az északi és a déli termékeny találkozásának köszönheti. (Sajnos belülről nem tudtuk megnézni, mert zárva volt.)








Adventi vásár


A legelső, hagyományteremtő vásár megrendezését követően Bolzanóban, ahol a különféle kultúrák ennyire békésen megférnek egymás mellett, november végétől egészen január elejéig, a városközpont tereit és utcáit évről-évre áthatják a karácsonyi készülődés illatai, fényei, innen-onnan kiszűrődnek a jól ismert, szívet melengető dallamok.
(Nyitva tartás a honlapon megadottak szerint.)
A Piazza Walteren több mint 80 faházikó alkotja a karácsonyi díszletet a tér közepén.
Az árusok kizárólag helyi kézműves termékeket kínálnak, üvegből, fából, kerámiából készült karácsonyi díszeket, különleges gyertyákat, kisebb hangszereket, papírárut, a legváltozatosabb ajándékötletekkel találkozhatunk.
Természetesen nem hiányozhatnak a finomabbnál-finomabb, házi készítésű sütemények, kekszek, az almafánk, és az elmaradhatatlan karácsonyi édesség, a bolzanói specialitás, a híres „Zelten”, melynek egyedi zamatát a szárított füge, a datolya, a mandula és a kandírozott gyümölcsök adják.
A sörök mellett elmaradhatatlan a forralt bor. (Természetesen mi ez utóbbit választottuk. J)























A környező utcák és terek is ünnepi díszbe vannak öltöztetve.









A téren felállított hatalmas, csillogó-villogó fenyőfa lábánál a jászol eredeti, rusztikus alpesi változatát találjuk; a Szent Családot az ökörrel és a kis szamárral, egy autentikus, antik fából épített, zsindelytetős miniatűr istállóban helyezik el, ami a hegyi kunyhók mintájára készül.



A Bolzanói Karácsonyi Vásár mindig hű marad önmagához, ugyanakkor mindig képes kicsit megújulni is apró, de annál jelentősebb változtatásoknak, meglepetéseknek és szinte már végleg feledésbe merült hagyományok újrafelfedezésének köszönhetően.

A hosszú és kimerítő nap után a Paulaner Stuben étterembe mentünk vacsorázni.


Piatto di Speck e Formaggi


Gulasch di manzo, salsiccia, crauti, patate saltate, canederlo allo speck



FOLYTATÁS ITT -> MeranoCanyon Rio Sass, Vasio, FondoCascata di Tret, Lago di Tret - Tret, Fondo


Adventi vásár:

🎄 Bécsben
🎄 Assisiben
🎄 Coburgban
🎄 Fürthben


Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod a linket másokkal is. A cikket viszont légy szíves, ne másold!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz! 



LINKEK / FORRÁSOK:

Aventi vásár Bolzano OLASZul: http://www.mercatini-di-natale.bz.it/it/mercatino-di-natale-bolzano-alto-adige.aspx
Aventi vásár Bolzano ANGOLul: http://www.christmas-markets.it/en/christmas-market-bolzano-south-tyrol.aspx
Paulaner Stuben étterem: http://www.paulanerstuben.com/


(A bejegyzésben szereplő képek egy részét Laurent készítette.)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!