2015. július 9., csütörtök

Gaustatoppen - Norvégia




A három napos túránk második napjának második állomása a Gaustatoppen hegycsúcs volt Telemark megyében. Útközben megintcsak többször is megálltunk fényképezni. Lehetetlen ellenállni a tájnak, főleg, hogy az idő gyönyörű volt, szép napos, bár ahogy haladtunk felfelé a hegyre, egyre hidegebb lett.












Gaustatoppen a legmagasabb hegy Norvégia Telemark megyéjében. Nevének eredete a Gausta szóból származik, mely az egész hegy neve, a topp pedig csúcsot jelent. A hegy 1883 m magas. A csúcsról a kilátás lenyűgöző; jó időben 60 000 km2-t, Norvégia területének 1/6-át belátni innen. Egy lift rendszer működik a hegy belsejében, eredetileg katonai célokra épült 1954-59 között és 1 000 000 USD-ba került (hogy elérjék a hegy tetején lévő rádió állomást), ma azonban turisztikai látványosság. Ennek a lift rendszernek köszönhető, hogy Norvégiában ez az egyetlen hegy, ahol mindenki fel tud jutni a csúcsra.
A csúcsra nyáron gyalogosan is fel lehet jutni. Mi eredetileg úgy terveztük, hogy lefelé jövünk gyalog, de a hideg és az idő hiánya (még sok minden be volt tervezve aznapra) miatt úgy döntöttünk, hogy lefelé is a kisvonatokkal jövünk.

A hegy belsejében a csúcsra egy lift rendszerrel lehet feljutni. Az egyik része egy kis vonat, melyet egy elektromos mozdony visz be vízszintes irányban kb. 860 m-re. Itt át kell szállni egy másik vonatba, ami 40 fokos szögben 1040 m magasságba emel, így érünk fel 1800 m-re. Innen még kb. 100 m-t kell gyalogolni, hogy a csúcson legyél. A kis vonatokba egyszerre max. 10 ember fér be.

Ez a kisvonat, amelyik kb. 860 m-re megy be a hegy belsejébe, vízszintes irányban.
Több képen is jól látszik, hogy a síneket néha ellepi a hegy belsejében lezúduló víz.
Nem mondhatom, hogy teljesen nyugodtan ültem a vonatban emiatt.
Ebből a vonatból egy van, ez közlekedik oda-vissza.








És a másik vonat, ami 40 fokos szögben 1040 m magasságba emel, így érünk fel 1800 m-re.
Ebből a vonatból kettő van, egy kék és egy piros.
Ezek kb. középen találkoznak, és elhagyják egymást.

















Az állomás...
Innen jöhet a séta...

Odafönt nagyon hideg volt. Különösen a szél. Ahol nem volt szélárnyék, ott meg lehetett fagyni.

Ez az út, ahol le lehetett volna sétálni. Ez kb. 2 órás gyaloglást jelentett volna.





Másszunk feljebb!!!




Ezen az oszlopon a színes kövek Norvégia különböző településeiből valók.
Mindegyik kövön van egy kis táblácska, hogy honnan jött.


Rádiótorony



Turisthytte
Melegedő ház...

...és egy kis uzsi

Segííítsééég!!!










ELŐZMÉNY ITT, ITT és ITT, FOLYTATÁS ITT, ITT és ITT



Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!



LINKEK:


Telemark megye MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Telemark_megye
Gaustatoppen ANGOLul: https://en.wikipedia.org/wiki/Gaustatoppen
www.visitrjukan.com



(A bejegyzésben szereplő képek egy része Laurent-é.)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!