2015. június 8., hétfő

Acquapark VILLAGGIO della SALUTE, MONTERENZIO - Olaszország




Nagyon hirtelen lett nyár, szinte egyik napról a másikra. Kb. két hete még állandóan esett az eső és 16-18C volt, aztán meg már 30 felett. A legjobb ilyenkor a vízparton.

Az egyik kolléganőm ajánlott egy helyet, amit ő is véletlenül talált, keresgélt a neten, hogy hova lehet kedvezménnyel menni a reptéri igazolványunkkal. És akkor talált rá Villaggio della Salute-ra.
Én meg a Facebook-on láttam a képeit, és kifaggattam.

Laurent meg épp kora délután érkezett vissza Olaszországba, BLQ-ban landolt, szóval megbeszéltük, hogy csinálunk valamit. Mivel dög meleg volt, megegyeztünk, hogy elmegyünk ebbe az Acquapark-ba.

Már eleve az odaút is csodás volt, a hely fent van a hegyekben, szűk kis kanyargós utak vezetnek oda, dimbes-dombos, a fák egy csomó helyen ráhajolnak az útra, mint egy sátor... szóval nagyon szép.

Villaggio della Salute a semmi közepén, egy domboldalban fekszik. Vannak benne csúszdák is, és rengeteg féle medence. Mind valami másra jó, legalábbis a neve szerint. Megegyeztünk, hogy végigjárjuk az összeset, de nem sikerült. Pedig Laurent csúszdázni is akart... hát nem jött össze. Ja, és a csúszdákhoz mozgó járda visz fel, szóval nagyon szuper!
A környéken agroturizmus is van, és mindenféle bio dolog. Ami nagyon tetszett, hogy voltak olyan "napágyak", ami tulajdonképpen egy martac, szénával vagy szalmával vagy valami más természetes anyaggal megtöltve. Jó nagy, kényelmes és puha!





Pianoro del Cielo
Piscina dinamizzata 








Piscina del podomassaggio

Piscina anticellulite

Piscina del rilassamento

Piscina bioenergetica



Idromassaggi Kneipp


Piscina biotonica

Piscina anti-age

És ez még nem az összes!!! ahogy mondtam, mert nem volt időnk mindegyiket kipróbálni. :-(

Hazafelé jövet több helyen is megálltunk a tájban gyönyörködni, és fotókat csinálni. Volt olyan domb is, hogy őzikét láttunk. Túl messze volt ahhoz, hogy lefényképezzük, de olyan szép volt ahogy ott állt kecsesen a domboldalban!










Mikor visszaértünk le Monterenzio faluba, megálltunk megnézni a templomot, ami szerencsénkre nyitva is volt.
Nekem azért tetszett nagyon, mert nem a templomokhoz megszokott technikákkal készültek a festmények a falakra.








A következő megállónk Idice di S. Lazzaro-ban volt a trattoria La Campana-nál. Eddigre már nagyon-nagyon éhesek voltunk. Ez az étterem Bologna-i és Basilicata (régiesen Lucania)-i (Basilicata egy dél-olaszországi régió) specialitásokat kínál. Mi úgy döntöttünk, hogy a "lucane"-t próbáljuk ki.

Antipaso misto lucano
(Vegyes előétel Lucania régióból)

Melanzane ripiene alla lucana
(Töltött padlizsán ahogyan Lucania-ban készítik)

Ez egy tésztaétel, a húsgolyócskák szintén a dél-olasz régióból, paradicsomszósszal

Semifreddo al pistacchio con salsa all'amarena
(Pisztácia parfé cseresznye mártással)

Cassata siciliana
(ez egy szicíliai ricotta-s édesség)

Sorbetto al limone
(citrom szörbet)

Innen aztán már csak haza mentünk. Szuper kis kirándulás volt, jól el is fáradtunk a végére, de nagyon megérte!!!



Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha szeretnél velem utazni máskor is, akkor csatlakozz a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalához, ahol bejárjuk az egész világot, és megosztjuk a tapasztalatainkat!



LINKEK:

Villaggio della Salute: http://www.villaggiodellasalutepiu.it/

Monterenzio ANGOLul: http://en.wikipedia.org/wiki/Monterenzio
Monterenzio OLASZul: http://it.wikipedia.org/wiki/Monterenzio

Trattoria La Campana: http://www.trattorialacampana.bo.it/



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!