2012. augusztus 31., péntek

Ferrara

Ferrara, a “tökéletes reneszánsz város” történelmi központja UNESCO világörökség.



Ma 08:30-kor keltem. Teljesen lehidaltam, hűvös volt és eső nyomai mindenhol… Elkezdett járni az agyam, hogy akkor most mi lesz. Leellenőriztem az időjárást a neten, és semmi jóval nem kecsegetett Riminiben. Semmi strandidővel. Így közeli városokat kezdtünk el keresni Nikivel, hogy akkor oda megyünk. Modena és Ferrara jött szóba. Ferrara nyert, mert ott van vár is és vizesárok, vízzel, meg a Pó folyó. Közben megreggeliztem.

Csaba később jött, mint vártuk, de nem volt gond, mivel Ferrara csak fél óra vonattal, és kicsi is, tehát fél nap is elég volt rá. Kiderült, hogy gond volt egy utassal a gépen, a végén a rendőrség is kijött, meg mindenféle jelentéseket kellett írniuk, azért jött később Csaba.

Dél körül indultunk el itthonról. Az út tehát a vonattal kb. fél óra volt. Ferrarában a vasútállomástól az óváros kb. 1,5 km-es sétára van. Mire odaértünk, a nap már ezerrel sütött, és esőnek hála az égnek nyoma sem volt.

Ferrara

Ferrara Emilia-Romagna tartományban található, észak-itáliai síkságon, a Pó völgyében a folyótól kb. 6 km-re fekszik. A város érseki székhely és egyetemi város.

A város történelmi központja: a reneszánsz város, és a Pó torkolata a UNESCO Világörökség része, 733bis referencia számmal.



Ferrara tudatos tervezésnek köszönheti mai arculatát. Épületeit a “tökéletes reneszánsz város” koncepciója szerint hozták létre a humanista városépítészek 1492-től. Az életre kelt reneszánsz álmot a város szerkezete ma is hűen őrzi, de természetesen az idők során eredeti állapota néhol mégiscsak változni kényszerült.
Ferrara a többi olasz várostól eltérően nem a hagyományos római rendszer szerint épült; utcái a központot nem körkörösen övezik, hanem hosszanti irányban, számos keresztutcával tarkítva. Ezt a városrendezést -melyet Európában először itt alkalmaztak,- használják ma is minden modern nagyvárosban.

Castello Estense

Ferrara középpontjában található az Esték vára, a Castello Estense (Este vár). A város a XV-XVI. században élte fénykorát, az Este család uralma alatt, akik fényűző, de egyben művészetpártoló udvarukba vonzották a kor legnagyobb költőit.
A Castello Estense (1383-1570) a régi város szívében látható, hatalmas, középkori téglavár, mely komoran magasodik ki a környező kisvárosi épületekből. Vizesárokkal körbevett, vöröslő falaival, bástyáival a zsarnokság fenyegető mementója. Sötét hangulatához hozzájárul, hogy a fasiszták a második világháború utolsó évében a vár árkainál végezték ki és temetetlenül hagyták heverni az ellenállási mozgalom vezetésével gyanúsított hazafiakat. Nehéz elképzelni a komor kastélyban Lucrezia Borgiának, Alfonzo Este feleségének színes udvarát.



Óriási nagy pontyok úsztak a várárokban...











Statua Savonarola

Nem messze innen Savonarola-nak az emlékműve található. Ő a város szülötte.


Piazza Castello





Palazzo Arcivescovile



Cattedrale di San Giorgio
Szent György katedrális

A Cattedrale di San Giorgio (Szent György katedrális) Olaszország legfestőibb külsejű középkori templomai közé tartozik. A katedrálist 1135-ben, román stílusban kezdték építeni Guglielmo degli Adelardi utasítására (ő ide van eltemetve). A katedrális omán-lombard stílusjegyeket visel magán. Hármas homlokzatát egy loggia sor teszi érdekessé, és Nicoló pompás emeletes kapuzata díszíti. 

Figyelmet érdemel az oltár melletti két bronzszobor. Az egyik Szent Maureliust, a másik Szent Gergelyt ábrázolja. A katedrális előcsarnoka a dómmúzeum, ahol értékes festményeket, szobrokat és szőnyegeket őriznek. Itt látható például Jacopo della Quercia Gránátalmás Madonna című híres alkotása is.

A belső részeket 1712-ben barokk stílusban restaurálták.
A campanile (harangtorony) reneszánsz stílusban épült (1451-1493), de az utolsó szint csak a 16. században épült meg.










Palazzo Municipale




Óratorony



Rotonda Foschini




Museo del Risorgimento e della Resistenza



Útközben a Parco Massari felé



Parco Massari



Majd egy másik úton vissza az óvárosba, kis utcácskákon bóklásztunk, ez a negyed a Világörökség része.




Porta Paula




Pó folyó




Ősi városfalak

A várost 9 km hosszan övező ősi városfalak a 15-16. századból maradtak fenn. Olaszország legjobb állapotban megőrzött városfalai ezek. A városfal legnagyobb része elég rossz állapotban van, mint a lenti képen.



Vasútállomás, majd jöttünk haza.


Cím: 44100 Ferrara, Olaszország

 

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod a linket másokkal is. A cikket viszont légy szíves, ne másold!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!



LINKEK:

Ferrara MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ferrara



(A bejegyzésben szereplő képek egy része Nikié.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!