2012. április 10., kedd

Pisa - Olaszország




2012. 04. 09.
Bologna - Pisa



A szokásos húsvéthétfői kirándulás idén kicsit másképp alakult.
Délelőtt egyeztettünk még Pablo-val (ő Frankfurt-Hahn nevű bázison dolgozik), hogy akkor hol, mikor találkozunk, majd ő lefoglalta a szállásunkat is estére.

A szokásos húsvéthétfői locsolkodás is másképp alakult idén. Csak egy virtuális locsolóm volt, akinek még mindig nem küldtem el érte a virtuális piros tojást. Viszont helyette küldök pár képet, hogy itt Olaszországban mi a divat. Mellesleg kedves locsolóm, ezzel jobban járnál, mert ez a tojás az életben akkora, mint a fejed, és ez nem vicc! :-)






Chat-eltem egyet az otthoniakkal, majd megebédeltem. Bedobáltam a hátizsákba a legszükségesebbeket, és mentem a vasútállomásra (Bologna Centrale) jegyet venni Pisába.
Megvettem a jegyet (akkor még nem tudtam, hogy a kalandok tulajdonképpen már itt elkezdődtek), majd mivel még volt időm a vonat indulásáig, elindultam megnézni egy templomot (Chiesa di Sacro Cuore di Gesú), amit már régebben is kinéztem magamnak.

Chiesa di Sacro Cuore di Gesú







Visszamentem a vasútállomásra, megnéztem, melyik vágányról megy a vonatom, majd odamentem a vágányhoz. Állok, várok, felnézek a kijelzőre, hoppá, ezen 3-as van, megváltoztatták?! Kérdezek egy helyit, azt mondja, nem, jó helyen vagyunk. Aztán meggondolta magát, hogy mégse, át kell menni a 3-ashoz. Okés, rohanás. Közben 2 angol is hozzánk csapódott. Ott vagyunk a 3-as peronon, a biztonság kedvéért kérdezem az ellenőrt, hogy akkor ez az-e amire fel kell szállnom, erre mondja, hogy nem! Mert ez Fast Train (gyorsvonat), nekem meg Regionale-re (regionális vonatra) szól a jegyem. Na basszus. És az mikor és honnan indul?! Kiderült, hogy kb. 45 perccel később, a keleti terminál 1-es vágány. Na, mentem oda. Ja, és ez a vonat nem is Firenze S.M.N. állomásra megy, hanem Prato-ba. Még jó, hogy korábban Giovannival beszélgettünk erről is, így legalább képben voltam, merre leszek. Jött a vonat, felszálltam, elmentünk.

Na, Prato Centrale végállomásnál leszálltam. Megyek, keresem, hogy melyik vágányról megy a csatlakozásom (erre volt összesen kb. 10 percem, ami igazán nem sok). Nézem a kijelzőt, sehol nem látom Pisát. Persze az összes információ zárva volt már. Kérdezem az utasokat. Egy nő mondja, hogy menjek az 1-esre. Megyek. Kérdezek ott egy fiatalabb csajt, mondja, nem, ez nem jó. Basszus… megyek visszafelé. A lépcsőn jött fel egy mankós fiatal srác. Megkérdeztem őt is. Szerencsére tök jól tudott angolul. Mondja, hogy innen nem megy direkt vonat Pisába. Na erre lehidaltam. De hát nekem Bolognában azt mondták, meg így adták el a jegyet. De akkor se. Hahhh… na jó, de akkor mégis hogy jutok oda?! Mondja, hogy menjek el Luccába, ahonnan tuti van csatlakozás Pisába… itt már kezdtem kicsit kétségbe esni, hogy vajon az életben még odaérek Pisába?! Szerencsére mobilnetje is volt a srácnak és megnézte, hogy lesz is csatlakozásom, és lesz 15 percem átszállni, ami szuper. Megnyugodtam. Együtt szálltunk fel a vonatra, mert kiderült, hogy egyel előbb száll le, mint én. Próbáltam vele beszélgetni, feltettem neki 2-3 kérdést, azokra válaszolgatott mondjuk, de vissza nem kérdezet, így inkább békén hagytam, nehogy rossz néven vegye. Aztán ő leszállt, majd egyel később én is. Aztán szerencsésen elértem és megtaláltam a vonatom, és így csak kb. 15 perccel később értem a pályaudvarra, ahová Pablóval megbeszéltünk a találkozót.

Ja, igen, a vonatok… itt a Regionale (ami a bénábbik verzió), az is szuper. A kocsik tiszták, nincsenek összefirkálva, működik a fűtés, és van telefon és laptop töltéséhez csatlakozó is. Az állomásokon pedig mindenhol van lift is, a csomagok és a mozgássérültek szállítására.

A harmadik vonatom volt a legizgibb. Ez volt a „legpiszkosabb”, és képzeljétek, olyan volt, mintha egy régi Ikarus buszon ültem volna… olyan volt a hangja, mikor elindult, mikor sebességet váltott, nem győztem türtőztetni magam, hogy hangosan fel ne röhögjek. Még rázni is úgy rázott, mint az Ikarus busz, és nem úgy, mint egy vonat.
Szóval az állomáson találkoztam Pablóval. Egy padon ült, és bújta a frissen vásárolt Toszkána útikönyvet. Észre sem vette, hogy megyek, úgyhogy odasétáltam hozzá és megálltam szorosan mellette. Ekkor nézett fel, és vett észre.

Elindultunk a szállás felé, amit délelőtt tulajdonképpen én választottam ki két opció közül. Úgy hirdették magukat, hogy kb. 15 perc sétára a pályaudvartól, 2 percre a Ferde Toronytól, közel a nevezetességekhez. És mindezek tetejébe Hotel Francesco-nak hívták, szóval állandóan emlékeztetett Francescóra, akit szintén nagyon megkedveltem és akivel jó barátok lettünk a tréning alatt. Mondtuk is Pablóval…

A hotelben kiderült, hogy ez a szegény gyerek jól félrefoglalt valamit, mert eredetileg úgy volt, hogy egy szobában lakunk majd, nem szórjuk a pénzt feleslegesen kettőre, meg amúgy is, ha Bolognában leszünk, az ágyamban fog aludni, mert a földre már csak nem küldöm… Szóval mondja a recepciós, hogy igen, 2 db 1 ágyas szoba. Nézek Pablóra, hogy mi??? Ő meg a recepciósra, hogy mi??? Hát kiderült, hogy valami nagyon nem volt egyértelmű, és 2 db 1 ágyas szoba lett foglalva. Na basszus… persze lemondani az egyiket már nem lehetett, ki kellett fizetni mind a kettőt. Ha meg már ki kellett fizetni, akkor el is hoztuk mind a két kulcsot.




Egy gyors pisi után elindultunk valami helyet keresni, ahol vacsorázhatunk. Voltak is nyitva helyek, csak épp a konyha volt már zárva, és nem szolgáltak már fel kaját. Így maradt egy kebabos, ahol Pablo csak húst evett én meg csak sült krumplit.
Visszamentünk a hotelbe, és kb. hajnali egykor kerültünk ágyba.


--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



2012. 04. 10.
Pisa - Bologna

Reggel 10 órakor keltünk, és mivel nem volt reggeli a szoba árában, kijelentkeztünk, majd pár házzal arrébb leültünk reggelizni.
Croissant-okat ettünk, Pablo kávét, én meg teát ittam mellé. A szálloda leírásában volt egy kép, hogy a teraszról látni a Ferde Tornyot, de az elég régen készülhetett, mert a fák pont eltakarták. Viszont a reggeliző helyünkről tök jó rálátásunk volt a Toronyra. Gondolhatjátok, ilyen gyorsan még sohasem fejeztem be reggelit :-) alig vártam már, hogy a Toronyban legyek!

A Ferde torony teteje

A Duomo kupolája


Pisa
 
Pisa az azonos nevű megye és az érsekség székhelye, az egyik legrégebbi olasz város. A Tirrén-tengertől kb. 7 kilométerre fekszik az Arno folyó két partján, amelyen több hídja is van, például a Ponte di Mezzo, a Ponte alla Fortezza, a Ponte di Solferino, a Ponte di Ferro vagy a vasúti híd.


Történelem 

Pisa Kr. e. 179-ben lett római gyarmat, kikötője ekkor csak 2 kilométernyire volt a várostól. Miként a többi észak-olaszországi városok, felváltva a gótok, longobárdok, frankok birtokában volt. Önállóságát megszerezvén gyorsan fölvirágzott, különösen, amikor versenytársát, Amalfit a normannok segítségével 1137-ben földúlta. A guelf és ghibellin háborúkban mindig a császár pártján állt. A Hohenstaufok bukása maga után vonta a ghibellin város bukását is, amikor a genovaiak Oberto Doria vezetése alatt 1284. augusztus 6-án Meloriánál hajóhadát megsemmisítették. Ehhez járultak belső súrlódások és viszályok is. Hosszas küzdelem után végül 1399-ben a Viscontiak birtokába jutott, akik 1405-ben eladták Firenzének. Pisa még egyszer megkísértette Firenze ellenében függetlenségét kivívni (ebben a várost VIII. Károly francia király is támogatta), de elkeseredett küzdelem után 1509-ben kénytelen volt magát újra megadni. Ekkor azután gyorsan hanyatlásnak indult. Így Pisának -bár a XI. században 150 000 lakosa volt-, 1625-re már csak kb. a tizede.
 
 
Érdekességek
 
Itt született többek között:
Leonardo Fibonacci – matematikus
Galileo Galilei – fizikus, asztronómus és matematikus
Bonanno Pisano – építész
Andrea Bocelli – tenor operaénekes


Dóm-tér 
 
A város központja a Piazza dei Miracoli vagy Piazza del Duomo (Dóm-tér). 1987 óta 395-ös azonosító számmal szerepel a UNESCO Világörökség listán. A pisai Dóm tér (Campo dei Miracoli, azaz Csodák tere) egy jó nagy terület a városközpontban, ahol a középkori művészet kiemelkedő jelentőségű alkotásait láthatjuk. A részben füves, részben kövezett tér négy meghatározó építménye a dóm (Duomo), a ferde torony (Campanile; Torre pendente), a keresztelőkápolna (Battistero) és a temető (Camposanto).


Battistero - Duomo - Torre pendente
Keresztelő kápolna - Dóm - Ferde torony

Megvettük a jegyeket, ami egyébként elég hülyén van kitalálva, merthogy lehet jegyet venni csak a Toronyba, a Toronyba és a Katedrálisba, meg egy csomó egyéb kombinációban, csak épp pont úgy nem, ahogy mi szerettük volna; Torony + Dóm + Battistero + Sírkamrák. Így csak a Toronyba és a Dómba vettünk, mert a másik kettőt sehogy se lehetett hozzá passzintani. A Toronyba a 13:40-es turnussal mehettünk be, ami azt jelentette, hogy volt majd’ 3 óránk addig. Így megnéztük először a Dómot.


Dóm

Dóm (Duomo Santa Maria Assunta): A Szűz Máriának szentelt dóm építése 1064-ben kezdődött. Az építész Buscheto volt; őt tekintik a pisai román stílus megteremtőjének. A belső mozaikok erős bizánci hatást tükröznek, míg a boltívek az iszlám művészet hatására utalnak. A homlokzat szürke márványból, illetve színes márvánnyal díszített fehér kőből készült. A mester a középső ajtón levő felirat szerint egy bizonyos Rainaldo volt.

Duomo Santa Maria Assunta








Temető

Bepróbálkoztunk a sírkamrába -de nem engedtek be. :-(

A temető márványfala (Camposanto Monumentale): Azt mondják, hogy a fallal körülvett temető egy hajórakomány szentelt föld köré épült, amelyet a negyedik keresztes hadjárat során Ubaldo de' Lanfranchi püspök hozott a Golgotáról. Maga az épület egy évszázaddal később épült: 1278-ban kezdte el Giovanni di Simone építész. Csak 1464-ben fejezték be.
Az oszlopcsarnok falait freskók borították, az elsők 1360 körül, az utolsók háromszáz évvel később készültek. 1944. július 27-én a szövetséges légierő gyújtóbombája felgyújtotta a tetőt; ennek következtében több freskó elpusztult. 1945-ben elkezdődött a restaurálás és mára a Camposantót visszaállították eredeti állapotába.




Keresztelő kápolna

Ez Olaszország legnagyobb keresztelő kápolnája (Battisterio): a kerülete 107,25 méter. Ha beszámítjuk a tetején levő Keresztelő Szent János szobrot, akkor néhány centiméterrel meghaladja a ferde torony magasságát. A román stílusú kerek építmény alapkövét 1153 augusztusában tették le. Az építész neve Diotosalvi magister. Befejezése a XIV. századig váratott magára. A kápolna kupoláján XIII. századi aranymozaik található.

Megnéztük a Battisterio-t kívülről, meg ott a téren sétálgattunk és nézelődtünk.




A régi várfal egy darabja itt is látható.



Csináltunk és csináltattunk magunkról pár képet a Ferde Toronnyal.





Mivel volt egy csomó időnk még, sétálgattunk a környező utcákban is, és bekukkantottunk a Botanikus Kertbe is (igaz csak a rácsokon át, mert a bejárat pont nem jött velünk szembe :-) ), meg az érseki palotába.

Érseki palota

Majd visszamentünk a térre, ahol a kassza melletti teremben le kellett tennünk a táskát, majd elmentünk és beálltunk a sorunkba!


Pisai ferde torony

A ferde torony (Torre pendente) torony építése 200 évig tartott és három szakaszban történt. A fehér márványból készült harangtorony első szintjének építése 1173. augusztus 9-én kezdődött. A szintet klasszikus oszlopfőkkel díszített oszlopok szegélyezik. Az építész személyazonossága mindmáig vitatott. Sok éven át a tervezést Guglielmónak és Pisanónak tulajdonították.

Miután a harmadik emelet is megépült 1178-ban, a torony megsüllyedt a talaj gyengesége miatt. Építése száz évig szünetelt, mivel a pisaiak folyton hadban álltak Genovával, Luccával és Firenzével. Ezalatt az idő alatt a talaj némiképpen leülepedett. 1198-ban néhány órát helyeztek el a félkész tornyon.

1272-ben az építkezést Giovanni di Simone, a Camposanto építésze újraindította. További négy emeletet építettek, olyan szögben, hogy kiegyensúlyozza az elhajlást. Az építkezést 1284-ben ismét leállították, amikor a pisaiak vereséget szenvedtek a genovaiaktól a meloriai csatában.

Az utolsó emeletet 1372-ben fejezték be, és ekkor állították fel a harangokat is. Hét harang van, a zenei skála minden hangjának egy. A legnagyobbat 1655-ben állították fel.

1838-ban Alessandro Della Gherardesca építész kiásatott egy utat a torony körül, hogy a torony alapja ismét láthatóvá váljon; ez ismét növelte az elhajlást.

Benito Mussolini elrendelte, hogy a tornyot ki kell egyenesíteni, ezért betont öntöttek az alapozásába. A torony ettől tovább süllyedt a lágy talajba.

A második világháború alatt az amerikai hadsereg majdnem minden pisai tornyot lerombolt. Tervezték a ferde torony felrobbantását is, de egy az utolsó pillanatban érkezett parancs megelőzte a rombolást.

1964-ben az olasz kormány segítséget kért, hogy megelőzzék a torony leomlását. Egy nemzetközi csoport (mérnökök, matematikusok és történészek) állt össze, hogy megbeszéljék a stabilizálás módszereit. Húsz évnyi munka után, 1990 januárjában a tornyot lezárták a nagyközönség elől. A harangokat elszállították, hogy a terhelés csökkenjen, és a harmadik szintről kábelekkel "lehorgonyozták" az építményt. Biztonsági okokból a torony körüli házakat kiürítették. Tíz évnyi restaurálás után 2001. december 15-én a tornyot ismét megnyitották a látogatók számára. A nyilatkozatok szerint a torony további 300 évig stabil marad.

Legenda

Úgy tartják, hogy Galileo Galilei két különböző tömegű ágyúgolyót dobott le a toronyból, hogy bebizonyítsa, az esési sebesség nem függ a tömegtől. Noha ezt a történetet Galileo egy tanítványa terjesztette, ma már legendának minősítik.


Éééééés 13:40-kor beléphettünk a pisai ferde torony-ba!!! Hát ez egy izgalmas élmény volt. Ahogy a csigalépcső visz fel, csak ihol-néhol van ablak, ahol ki lehet látni. Van egy kilátó, ahová ki lehet menni és körbesétálni, kb. a fele magasságnál, van egy majdnem a legtetején, a harangok szintjén, és van a legtetején. Ami miatt különösen izgalmas volt, az a ferdeségéből adódik. Meg a gravitációnak köszönhető. Ugyanis, ha azon az oldalon van épp az ember, amerre dől, akkor a gravitáció kifelé húzza, ennek megfelelően a lépcsők is a külső szélen kopottak. Ha a túloldalon vagyunk, akkor meg a másik oldalon vannak megkopva. Szóval izgalmas ez, ahogy megy föl vagy jön le az ember és a gravitáció húzza kifelé, vagy épp be a közepe felé.








Utána megebédeltünk, majd visszamentünk a hotelbe, felvettük Pablo gurulós kisbőröndjét, majd elindultunk a Pisa Centrale (vasútállomás) felé, de úgy, hogy közben megnéztünk mindent, amit előző este csak a sötétben láthattunk; Piazza dei Cavalieri, (tér), Piazza Garibaldi (tér), Garibaldi szobor, templomok, folyópart, Piazza Vittorio Emanuele (tér), Vittorio Emanuele szobor, egy furcsa műalkotással díszített házfal…












Santa Maria della Spina templom

Megvettük a jegyet, és mivel még volt kb. 1 óránk a vonat indulásáig, ezért elindultunk a Santa Maria della Spina templomhoz, ami a folyóparton van.

A Chiesa di Santa Maria della Spina (templom) az Arno folyó mellett, a Solferino-hídnál áll. A kis gótikus templomot 1230-ban építették, majd az Arno folyó veszélyes beszivárgása miatt 1871-ben lebontották, és egy magasabb részen kőről kőre újjáépítették. Kis mérete ellenére is nagynak tűnik díszítettsége, és stílusa miatt. Felső részét márvány spirálok, csipkék, szentek és apostolok szobrai díszítik. Nevét (spina=tüske) onnan kapta, hogy relikviaként őriz egy tüskét, amely a Krisztus fejére tett koronából származik és amit az 1330-as években egy kereskedő hozott Pisába. Belső része nem díszes, igen egyszerű.








Cittadella Vecchia

Innen átmentünk a hídon, majd tovább a Cittadella Vecchia-hoz, meg a régi várfalhoz.







Majd egy másik hídon vissza, és vissza a vasútállomásra. Ezúttal Fast Train (gyorsvonatos) jegyünk volt, ami azt jelenti, hogy a regionális vonattal Firenze S.M.N vasútállomásra mentünk, majd onnan a gyorssal Bologna Centrale-ba. Pont elértük volna az utolsó buszt, ami hozzám haza megy onnan, ha a kedves sofőr a helyén lett volna, és időben tájékoztat arról, hogy hol lehet jegyet venni, ha már minden kassza zárva van, a tabaccheria is a pályaudvaron, és a busz épp olyan, hogy nincs benne jegyárusító automata. Szóval a sofőr kb. 2 perccel az indulási idő előtt jelent meg, kérdezzük a jegyet, mondja a tabaccheria-t a pályaudvaron, ami zárva. Persze megvárni nem akart minket. Hát köszi! A pályaudvaron az információban a nő átzavart minket az út túloldalára egy másik tabaccheria-ba, ahol nem lehetett 24 órás jegyet venni, így tovább küldött egy már nem is tudom hányadik tabaccheria-ba, ahol végül megvettük Pablo-nak a jegyet. Huhhhh… csak ugye a közvetlen buszunk (az utolsó) elment. Nem maradt más, átszállással, meg kb. 20 percnyi gyaloglással mentünk haza. Mikor a pályaudvaron a buszra vártunk, jött egy sms Teo-tól, hogy hazajövünk-e vacsorára. Tökéletes angolsággal volt írva, így egyből tudtam, hogy Rafaele is hazajött, mert ezt csak ő írhatta. Visszaírtam, hogy igen, jövünk már. Szóval elmentünk 2 busszal Ponte Lungo-ig, ahol régebben Giovanni-éknál laktam, megmutattam Pablo-nak kívülről, hogy mi micsoda, majd következett a 20 perces séta hazáig. A fiúk megvártak minket a vacsorával, édesek voltak nagyon. Minestrone leves volt (aminek köze sincs ahhoz, amit otthon annak hívunk), és valamilyen hal, paradicsomos, olívabogyós szósszal. Nagyon finom volt, igaz ki is voltunk éhezve rendesen.
Bezuhantunk az ágyba, és nem kellett altatódalt énekelni nekünk :-)



Ha tetszett a cikk és szeretnél velem utazni máskor is, akkor kövesd a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalát, ahol bejárjuk az egész világot, és megosztjuk a tapasztalatainkat!



LINKEK / FORRÁSOK: 

 
Dóm tér Pisa MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%B3m_t%C3%A9r_(Pisa)

Panoráma útikönyvek sorozat - Olaszország